Bagolyvár-birodalom élményprogramok a Budapesti Művelődési Központ Szabó Ervin Könyvtárában
2011-2012.
OVI-KALANDOK I. (2 - 5 éveseknek)
Várjuk azokat a 2-5 éves gyerekeket, akik még nem járnak óvodába.
Keddenként 9.30 - 12.30-ig a Budapesti Művelődési Központban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár különtermében (Budapest, 1119. Etele út 55.) tartjuk fejlesztő foglalkozásainkat.
A kisebb gyerekek szüleikkel együtt lehetnek résztvevői a délelőttnek. Amikor a gyerekek már önállóan is boldogulnak, a szülők fokozatosan engedik el a kezüket és hagyják el a helyiséget egyre hosszabb időtartamban.
Az egyes modulok külön-külön vagy akár együtt is igénybe vehetőek.
1. modul - 9.30 - 10.30
Sajtkukac mozgásfejlesztő program
A mókás bemelegítés után igazi akadálypályát rendezünk be, ahol a fejlődésnek megfelelően a játékok során egyre nehezebb mozgássorokat és feladatokat tudnak majd végrehajtani a gyerekek.
2. modul - 10.30 - 11.30
Mesebirodalom
A mesék és versek világába bábokkal kalandozunk el. Minden gyerek személyiségének megfelelően azonosul a választott bábszereplővel és kommunikál társaival. Az itt megismert beszédfejlesztő játékok otthon is gyakorolhatók!
3. modul - 11.30-12.30
Alkotóműhely kicsiknek
A képzőművészet anyagainak, eszközeinek megismerése, a világ felfedezésének remek lehetősége. Kipróbáljuk a festést, gyurmázást, nyomdázást, tépést, nyírást, ragasztást.... Természetesen az elkészült műveket hazavihetik az alkotók.
A dalok, énekes körjátékok és a ritmushangszerek a zenei képességeket mozgatják meg, a játékok során az együttjátszás örömét is átélik a gyerekek.
OVI-KALANDOK II. (3-5 éveseknek)
Várjuk a 3 - 5 éves óvodásokat.
Szerdánként 16.30-18.00-ig, a Budapesti Művelődési Központban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár különtermében (Budapest, 1119. Etele út 55.) tartjuk fejlesztő foglalkozásainkat.
Délutánonként a részképességek erősítésével egészítjük ki az óvodai programot. Az örömteli játékok során lehetőség nyílik az egyedi tehetségek kibontakoztatására, a kisebb lemaradások korrekciójára.
A másfél órás játékos fejlesztő foglalkozás folyamatában először a nagymozgásos játékok kerülnek előtérbe. Pihenésképp a bábozás kapcsán már megszemélyesítik a bábfigurákat a gyerekek. A szituációs játékok segítséget nyújtanak a gyerektársadalomban is előforduló konfliktusok megoldásában. Belekóstolnak az őket körülvevő természeti és társadalmi környezet összefüggéseibe, a játékok során gyakorolják az ok-okozati összefüggéseket. (Évszakok, közlekedés, színek, állatok, család, ember: testrészek, egészségvédelem.) Befejezésül a matematika világába kirándulunk: a gyerekekhez közelálló figurákkal való játékok során észrevétlen kialakul a számfogalom és nyílvánvalóvá válnak a számok közti összefüggések. Az énekes körjátékok és dalok után nem maradhat ki az alkotás öröme sem: festés, gyurmázás, vágás-tépés-ragasztás.
BÖLCS BAGOLY JÁTÉKOS ISKOLAELŐKÉSZÍTŐ KLUB (5- 7 éveseknek)
Várjuk azokat az 5 - 7 éves gyerekeket, akik járnak óvodába, de zökkenőmentesen szeretnék majd kezdeni az iskolát.
Keddenként 16.30 - 18.00-ig a Budapesti Művelődési Központban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár különtermében (Budapest, 1119. Etele út 55.) tartjuk fejlesztő foglalkozásainkat.
A klubfoglalkozásokon játékosan gyakoroljuk azokat a feladatokat, melyekkel észrevétlen sajátítják el az iskolában elvárható képességeket. A mozgásfejlesztés mellett a grafomotorikus játékok, a beszédfejlesztés és a közösségben való jókedvű, felszabadult együttműködés a siker zálogai. A könytári környezetben lehetőség nyílik arra is, hogy a fejlesztés során használt könyveket otthon forgassa a gyerek és a szülő.
A foglalkozások során felszínre kerülhet dislexiára, disgrafiára való hajlam, melynek megoldására javaslatot teszünk.
Programjaink igénybevétele csak előzetes időpont-egyeztetés esetén lehetséges!
Körmendi Csilla - 30-531-55-77
bolcsbagoly@index.hu
www.bagolyvar-birodalom.hu